Részlet Ludwig von Mises - Az antikapitalista mentalitás című könyvéből

A nyugati ember, az ázsiai emberrel ellentétben, teljesen a szabadságban való élethez alkalmazkodott és teljesen a szabadságban élt élet formálta őt. Kína, Japán, India civilizációi és a Közel-Kelet mohamedán országai, ahogy léteztek, mielőtt ezek a nemzetek megismerkedtek a nyugati életmóddal, semmiképpen nem nevezhetők barbarizmusnak. Ezek a népek már sok száz évvel vagy akár évezredekkel ezelőtt is csodálatos eredményeket értek el az iparművészetekben, az építészetben, irodalomban és a filozófiában, illetve az oktatási intézmények kifejlesztésében. Hatalmas birodalmakat alapítottak és szerveztek. De aztán visszamaradt erőfeszítéseik, kultúrájuk lebénult, lezsibbadt, és többé nem voltak képesek sikeresen megbirkózni a gazdasági problémákkal. Elsorvadt szellemi és művészi zsenialitásuk. Művészeik és szerzőik élettelenül utánoztak hagyományos mintákat. Teológusaik, filozófusaik és jogászaik a régi munkák változatlan egzegézisét folytatták. Összeomlottak az őseik által felhúzott monumentumok. Birodalmaik szertefoszlottak. Polgárjaik elvesztették az élénkségüket és energiájukat, fásultak lettek az egyre növekvő hanyatlással és elszegényedéssel szemben.

A keleti filozófia és költészet ősi munkái egyenrangúak a nyugat legértékesebb munkáival. De a kelet évszázadok óta nem alkotott semmi fontos könyvet. A modern korok szellemi és irodalmi történelme aligha jegyezte fel egyetlen keleti költő nevét. A kelet nem járult hozzá többé semmivel az emberiség intellektuális erőfeszítéseihez. A nyugatot felkavaró problémák és viszályok ismeretlenek maradtak a kelet számára. Európában nyugtalanság volt; keleten stagnálás, tunyaság és közöny.

Ennek az oka nyilvánvaló. A keletből hiányzott egy primordiális dolog, az államtól való szabadság eszméje. A kelet sosem emelte fel a szabadság lobogóját, sosem próbálta kihangsúlyozni az egyén jogait az uralkodók hatalmával szemben. Sosem vonta kérdőre a despoták önkényét. És következményképpen sosem állított fel egy jogi keretrendszert, ami védelmezte volna a magánpolgár vagyonát a zsarnokok általi eltulajdonítástól. Épp ellenkezőleg, megvezetve az elképzelés által, miszerint a gazdagok vagyona a szegények nyomorának oka, mindenki helyeselte a sikeres üzletemberek kifosztásának állami gyakorlatát. Így megakadályozták a nagyméretű tőkefelhalmozódást, a nemzeteknek pedig el kellett mulasztaniuk azokat a fejlesztéseket, amelyek jelentős tőkebefektetést követelnek. Semmilyen „burzsoázia” sem fejlődhetett ki, és következményképpen nem volt publikum, ami biztathatta és támogathatta volna a szerzőket, a művészeket, a feltalálókat. Az emberek gyermekei előtt zárva állt minden út, ami személyük elismeréshez vezet, egyet kivéve. Megpróbálhatták elérni céljukat a fejedelmek szolgálatával. A nyugati társadalom a magasabb díjakért versengő egyének közössége volt. A keleti társadalom olyan alattvalók agglomerációja volt, akik teljesen az uralkodók kegyétől függnek. A nyugat éber fiatalsága a tettek mezejeként látja a világot, ahol hírnevet, kiválóságot, kitüntetéseket és vagyont nyerhet; semmi sem tűnik túl nehéznek ambíciója számára. A keleti szülők alázatos utódjai semmi mást nem tudnak, mint környezetük rutinját követni. A nyugati ember nemes önállósága olyan dithüramboszokban került diadalmas kifejezésre, mint Szophoklész az embernek és a vállalkozószellemének írt kari Antigoné-himnusza és Beethoven kilencedik szimfóniája. Soha semmi ilyesmi nem volt hallható a keleten.

Vajon lehetséges, hogy a fehér ember civilizációját felépítők leszármazottai feladják szabadságukat, és önként megadják magukat a mindenható állam fennhatóságának? Hogy megelégedést keresnek egy olyan rendszerben, ahol egyetlen feladatuk az lesz, hogy fogaskerékként szolgáljanak a mindenható tervező által kigondolt és működtetett hatalmas gépezetben? El kellene söpörnie a visszamaradt civilizációra jellemző mentalitásának az eszméket, amelyek diadalmáért ezrek és ezrek adták az életüket?

Ruere in servitium, szolgaságba zuhantak, figyelte meg sajnálattal Tacitus, amikor a rómaiakról beszélt Tiberius korában.